ivanka limped to the market every morning. she went even if she had everything at home, she wouldn't have missed it to smell the fresh vegetables and haggle a little. just as she would not skip to rest in the franko park on the way home. that's when she ran into her girlfriends, who all headed that way from the surrounding streets of lviv. among them there were retired teachers, sailors, musicians, seamstresses and botanists. there was someone she didn't know or had already forgotten. the women changed from year to year. they sat on the bench when the first spaceship was launched, when the soviet union collapsed, and when the war broke out again, who knows which one. they were in labor, they breastfed, studied, gossiped, played, meditated, cried, begged, protested on the bench. they weaved the city, known and unknown. then, when no one was watching, they flew away with the pigeons.
ivanka minden reggel elbicegett a piacra. ment akkor is, ha mindene volt otthon, ki nem hagyta volna, hogy megszaglássza a friss zöldségeket és alkudjon egy kicsit. mint ahogy azt sem mulasztotta volna el, hogy hazafelé megpihenjen a franko parkban. ilyenkor futott össze a barátnőivel, akik a környező lembergi utcákból mind erre vették az irányt. volt köztük nyugalmazott tanító, tengerész, zenész, varrónő és botanikus. akadt, akit nem ismert, vagy már elfelejtette. évről évre cserélődtek a nők. a padon ültek, amikor fellőtték az első űrhajót, amikor összeomlott a szovjetunió és akkor is, amikor újra kitört a háború, ki tudja már melyik. vajúdtak, szoptattak, tanultak, pletykáltak, játszottak, elmélkedtek, sírtak, fohászkodtak, tüntettek a padon. szőtték a várost, ismerve, ismeretlenül. majd, amikor senki nem figyelt, elrepültek a galambokkal.