Ezt a verset néhány éve írtam. Ekkor édesanyám már több éve nem volt köztünk. A szavak kettőnkről és hozzá szólnak.
A közzétételét eddig halogattam. Jobb az efféle írásokat akkor publikálni, amikor kiegyensúlyozottabb az ember, és már nem kavarják fel a saját szavai.
Miért éppen ma?
Ma lenne édesanyám 49 éves. Emléke örökké szívemben él.
A Forrás
Mindent elsodró ár vagyok,
élettelen, tudattalan.
Ami a felszínen ragyog,
iszapos, zavaros alant.
Áttörhetek minden gátat,
bennem elemi az erő.
Úgy futtában vályok házat,
medrem nem igazgatja ő.
Forrásom útnak indított,
táplálta csobogó vizem.
Azóta magamra hagyott,
bár nem akarta, azt hiszem.
Önző fájdalom mélyéből
kértelek, térj hozzám vissza.
Exsztázis-folyó békéből -
Holt utad első állomása.
Anubisz, Hermész vezetett,
vagy akit úgy hívtál, Isten?
Ki világra szült, szeretett;
vagy ily' találkozó nincsen?
Éjjel összefutunk-e még,
ha elér az örök álom?
Egyet imádjunk, vagy elég,
ha a hitem megtalálom?
Örökké tart az Odaát,
vagy visszatérünk egy ágon?
Leszel-e még édesanyám
egy másik, csodás világon?
Figyeled-e életemet,
netán sokkal jobb a műsor?
Szégyelled-e gyermekedet,
amiért barátja tűz, bor?
Akárhogy is, ma még élek...
Tűz ég bennem, borral szítom –
még ha elítélsz is érte,
megbocsátásod kivívom.
Hiszem, mit a szívem diktál,
emiatt el nem szakadunk.
Nincs olyan isten, ami áll
tiltva közénk, ha akarunk.
Meghaltam már sokszor – nem ügy.
Együtt vagyunk most is, mindig.
Csak elmúlás után lesz rügy,
kiteljesedés új szintig.
Saját hited volt a sofőr,
míg az enyém az enyém lesz.
Nem számít a hatalom, bőr,
istenünk neve földi nesz.
Csorgok tovább céltalanul,
céllal, vagy hogy a francba már?!
Csorgásom is egy cunami,
mi lesz, ha elindul az ár?
Verset is csak azért írok,
hogy kiderüljön végre az,
hogy zseniális vagyok,
vagy csak egy hülye fasz?!
Fejedben mit forgatsz, engem
nem érdekel egyáltalán,
megtiltom, hogy ítélj, lelkem,
őrültségem zöldhatárán!
Eme forgatag? Szerelem!
Gonosz szerelem? Gyűlölet!
Egyesül hát minden elem,
hogy működjön az egyenlet.